Átadták a kétmilliárd forintos sóskúti csatorna-beruházást

Ünnepélyes keretek között átadták Sóskúton az idén több mint kétmilliárd forint értékű beruházásban kiépített lakossági csatorna-hálózatot, valamint a település biológiai szennyvíztisztító telepét. 



Sóskúton több mint két évtizedes tervezés és előkészítés után idén – mintegy kétszáz munkanap alatt - közel százszázalékos lefedettségű lakossági csatornahálózatot építettek ki. A beruházásban egy biológiai szennyvíztisztító telep is felépült a Pest megyei településen. A több mint kétmilliárd forint értékű, európai uniós és kormányzati támogatásból megvalósított projektnek környezetvédelmi szempontból is kiemelt jelentősége van, hiszen a község alatt fokozottan sérülékeny vízbázis található – mondta az ünnepélyes átadón Kőnig Ferenc, Sóskút polgármestere.

Dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, Sóskút országgyűlési képviselője az ünnepélyes átadón a projekt környezetvédelmi hasznosságáról szólva hangsúlyozta: a sóskúti beruházással az érdi járásban minden településen 95 százalék felett van a csatornázottság aránya, így a következő generációk környezetének megóvásához is jelentős mértékben hozzájárul a település.

A 2015 februárjában indult kivitelezési munkálatok során több mint 14,5 kilométer gravitációs gerincvezetéket, 4,7 kilométer nyomott gerincvezetéket, 7,3 kilométer bekötőcsatornát és 124 házi átemelőt építettek ki a Pest megyei településen. A beruházás részeként egy, a szaghatás csökkentését biofilterrel megvalósító szennyvíztisztító telep is felépült.

Sóskút legnagyobb szennyvízkibocsátói, valamint az önkormányzati intézmények és épületek már rákötöttek a település csatornahálózatára, a lakossági rákötések pedig folyamatosan zajlanak. A község mintegy 1100 ingatlanából már több mint 900 megkapta az önkormányzattól a rákötési engedélyt, így várhatóan rövid időn belül minden, a csatornahálózattal elért ingatlan rácsatlakozik a rendszerre.

A Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) elnyert nettó 1,925 milliárd forintos támogatás a beruházás költségeinek 95 százalékát fedezte. A sóskúti csatorna-beruházás nettó összköltsége 2,035 milliárd forint volt. A csatornafejlesztésre meghirdetett kivitelezői közbeszerzési pályázatot a STRABAG-MML Kft. nyerte el.

 

 


2015-12-23 15:42

Vissza