Egymilliárdos csatornafejlesztés kezdődik Sóskúton

Több mint egymilliárd forint értékű beruházás keretében százszázalékos lefedettségű szennyvízcsatorna-hálózat épül ki Sóskúton. A környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő, több évtizede tervezett beruházás az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjában (KEOP) elnyert európai uniós támogatás révén valósulhat meg a Pest megyei településen.



Sóskúton jelenleg a szennyvízelhelyezés egyedileg történik, részben a talajban történő elszikkasztással, illetve kisebb mennyiségben elszállítással, így eddig a településen keletkezett szennyvíz mintegy 80-90 százaléka a természetbe került. A sóskúti csatornahálózat tervezése 1994-ben kezdődött, azonban a beruházás nagyságrendje miatt a település önerőből nem tudta finanszírozni a fejlesztést, így éveken át csupán a tervek műszaki továbbfejlesztésére, korszerűsítésére volt lehetőség. A Magyarország uniós csatlakozása nyomán megnyílt közösségi fejlesztési forrásoknak köszönhetően Sóskút sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Környezet és Energia Operatív Programjában (KEOP) elérhető, vissza nem térítendő támogatásra. A település csatornafejlesztési pályázata alapján 2011 decemberében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 83,1 százalékos támogatást ítélt meg az összesen mintegy 1,3 milliárd forint értékű beruházásnak. Sóskút önkormányzata 2012 februárjában írta alá a támogatási szerződést (KEOP-1.2.0/09-11-2011-0024).

Az előzetes szándéknyilatkozatok alapján a sóskúti szennyvízközmű-beruházás kiemelkedő lakossági támogatottságot élvez. A Sóskúti Vízközmű Társulat felé eddig a település – mintegy háromezer fős – lakosságának több mint 80 százaléka jelezte, hogy élni kíván a csatornahálózatra való csatlakozás lehetőségével. A községvezetés várakozásai szerint ugyanakkor a rácsatlakozás aránya a beruházás befejezéséig megközelítheti a száz százalékot, hiszen a jelenlegi, egyénileg megoldott szennyvíz-elszállításhoz képest a településen teljes lefedettséget kínáló csatornahálózat jelentős pénzügyi megtakarítást jelent majd a háztartások számára.

Mintegy húsz év tervezés után Sóskút életében egy álom válhat valóra – fogalmazott a beruházás ünnepélyes nyitórendezvényén a település polgármestere. König Ferenc szerint a csatornafejlesztés környezetvédelmi szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen Sóskút teljes közigazgatási területe fokozottan érzékeny besorolású a felszín alatti vizek tekintetében. Az elkészült talajmechanikai vizsgálatok szerint a község mélyebb fekvésű területei magas talajvízállásúak, a csatornázottság híján elszikkasztott szennyvíz így a talajvízbe juthat és ezzel akár nagy területeket is beszennyezhet, akár a talaj mélyebb rétegeibe is eljuthat. A tervek szerint a következő mintegy másfél évben kiépítendő, Sóskút teljes területét lefedő csatornahálózat, illetve a kapcsolódó szennyvízkezelő rendszer azonban gyökeres változást jelent ebben a helyzetben. A beruházás ünnepélyes nyitórendezvényén elhangzott, hogy az önkormányzat a begyűjtött szennyvíz kezelésére olyan műszaki megoldást tervez megvalósítani, amely nem csupán semlegesíti a kommunális szennyvízben található káros anyagokat, de további víztisztítást is lehetővé tesz. Sóskút fenntartható, környezeti szempontból is hozzáadott értéket képviselő megoldást alkalmaz majd, ennek köszönhetően pedig a károsanyag-mentesített víz mezőgazdasági öntözésre újrahasznosító lesz, jelentősen csökkentve ezáltal a település vízfelhasználását. Sóskút hosszú távú jövőjét a helyi ipari park fejlesztésére alapozza, amelyben kiemelt jelentősége van a most induló csatornafejlesztési beruházásnak. A csatornahálózat kiépítésére és a szennyvízkezelő rendszer kialakítására Sóskút önkormányzata idén ősszel, nyílt közbeszerzési eljárás keretében választja ki a kivitelező partnert.


2015-04-15 13:19

Vissza